Rosette Blake
-Na milyen volt a suli?-vigyorgott anya a kis kötényében miközben kotyvasztott valamit.
-Hát tudod izé, elviselhető!-kiabáltam majd futásnak eredtem.
-Beléd meg mi ütött édes szívem?-kérdezte nevetve, legyintett majd dudorászva tovább kavargatta a főztjét.
-Meg kell találnom.-suttogtam majd hanyagul felkötöttem a hajam, a sarokba dobtam a táskám s a boríték után kezdtem kutatni. Minden fiókot kitéptem a szekrényből aminek a tartalmát a földre ömlesztettem, letérdeltem mellé azután pedig átszanáltam.
-Óvszer?-nézegettem a lila csomagolást.
-Kösz apa.-forgattam a szemem majd félre tettem. Volt minden mint a búcsúba de annak az egyetlen fránya levél egyszerűen nyoma veszett. Bottal üthettem a nyomát.
Meggyötörve rogytam le a földre a rumli közepére, tudtam ha valaki megtalálja azt a levelet csak további gondokat fog okozni, főleg ha Shelly találja meg. A gondolkozásmenetemet a zsebemben rezgő telefon zavarta meg, féltem attól hogy ki lehet a vonal végén de mikor megláttam a képernyőn villogó nevet hatalmas kövek zúdultak le a szívemről.
-Katybaby..-mosolyogtam.
-Rosettina..
-Sikerült megnyugodnod?
-Persze amint haza értem beugrottam a kádba és lemostam magamról mindent ahogy javasolta egy nagyon kedves lány.
-Kedves? Ó ki az? Meg kell őt ismernem!-kacagtam.
-Feltétlen. Őt mindenkinek ismerni-e és becsülni-e kéne.-felelte elérzékenyülve, ami rám is hasonlóan hatott.
-Nagyon szeretlek.-mosolyogtam a homályba borult padlót bámulva.
-Én is téged Rosettina.-a hangjában még mindig volt fájdalom, de már enyhült.
-Holnap reggel a házunk előtt Katybaby.-ezzel le tettem a telefont.
Sóhajtva körbe néztem a szobámban amiben mintha bomba robbant volna.
-Kicsim mit csinálsz ide fent?-mosolyogva lépett be anya a jelenleg szobámnak nevezett helyiségbe.
-Meglepetés!-szét tártam a kezem.
-Se születésnapom se névnapom sőt még csak karácsony sincs. Mire lenne ez a meglepetés?
-Boldog hétfőt!-vigyorogtam.
-Pakolj össze marha gyorsan.-mosolygott majd rám csukta az ajtót.
-Szülök...-pusmogtam majd feltekertem a hangerőt a kedvenc zenecsatornámon és neki estem a pakolásnak ami amúgy nem éppen a kedvenc hétfő délutáni elfoglaltságom de jobb mint a tanulás szóval kezdjük! A levegőbe bokszoltam majd ténylegesen neki fogtam.
Nick Mckibben
Csak Rosett levele járt a fejemben amit ha nem adódik így a mai nap talán sosem olvashatok el vagy talán csak később, bár nem mondom hogy örültem neki hisz így csak nehezebb lesz kiirtanom magamból a felé táplált érzelmeimet. Ez csak olaj volt a tűzre amitől úgy belobbant a láng bennem hogy még most is ég, pedig mikor ő nincs mellettem vagy a látószögemben épp hogy pislákol vagy parázslik. Rengetegszer olvastam el a levelet egymás után újra és újra, annyira édesnek találom a sorait amit csak nekem szánt, vagy is hát igen csak nekem!
-Nicki..-vigyorgott anya.
-Tessék?-mosolyogva elé léptem.
-Túlságosan is boldognak tűnsz.-összevonta a szemöldökét majd elmosolyodott.
-Ennyire látszik?-kinevettem mire a kezét a homlokomra tette.
-Nem vagy te beteg, fiam?
-A szerelem betegség?
-Beteges szerelem?-vállat vont.-És ki a szerencsés?
-Hát tudod anya ez egy hosszú sztori.
-Hát tudod fiam időm jelenleg rengeteg van.
-Igazából egy viszonzott szerelem de nem lehet köztünk semmi sem egy idióta megjegyzésem miatt.-lehajtottam a fejem.
-Miféle megjegyzés?
-Ötödikben kimondtam valamit amire azóta aranyszabályként tekint az egész iskola és ha megtöröm a láncot én fogok szarul ki jönni.
-Mit mondtál ötödikben ami így bele égett mindenki agyába?
-Azt hogy egy menőembernek nincs köze azokhoz akik alul vannak.
-Ezt mondtad?-nevetett majd egy köhintéssel visszanyelte.
-Tudod akkor eléggé elkényeztettet egy jó asszony..-nevettem.
-Elég bolond asszonyság lehetett, de mondjuk ha így vissza gondol nem csinálná másképp hisz a végeredményre a legbüszkébb.-mosolygott.
-Felmegyek.-mutogattam a plafonra.
-Menj csak.-megrázta a fejét majd vissza ment a konyhába.
Miért érdekel ennyire mások véleménye? Miért kell elzárnom magam a boldogságtól? Sóhajtva az ágyra ugrottam majd újra neki estem a levél sorainak.
Rosette Blake
Gyönyörködve néztem körbe a szobába, szép és tiszta lett. De bármennyire örültem a körülöttem lévő tisztaságnak bennem volt a tudatlanság, kihez kerülhetett a levelem aminek amúgy a létezéséről, csak nekem és Katenek szabadna tudnia. Ha az a levél rossz kezekbe kerül vagy épp Nick kezébe nekem végem, saját kezűleg vetek véget az életemnek.
A nap hátra lévő részében megtanultam amit meg kellett majd lezuhanyoztam átöltöztem és az ágyba huppantam a laptopommal karöltve. Ez volt az egyetlen mentsváram hisz itt tudtam igazán önmagam lenni gátlások nélkül. Már lassan fél éve hogy belekezdtem egy elég rizikós történetbe egy beteg lányról s egész jónak ígérkezik. Vagy is hát Mr.Morgan szerint aki már több siker kötetet írt. Azt mondta amint befejezem a történetet az első aki végig olvashatja ő legyen, persze erre örömmel igent mondtam hisz még is csak segíthet a jövőmben.
Csak úgy dőltek belőlem a sorok amiket vadul gépeltem le, hamarosan készen kell lennem vele hisz nem szeretnék kicsúszni az ajánlatból így amikor akadt feleslegesnek vélt időm azt az írásnak szenteltem.
-Halihó!-lépett be a szobába apa.
-Te is haza tértél?-kérdeztem a képernyőt bámulva s közben tovább a billentyűket püföltem.
-Kösz a kérdést kislányom én jól vagyok, na és te?-leült mellém.
-Jól vagyok csak egyre jobban stresszel hogy kész-e leszek ezzel..
-Hány oldal van eddig készen?-mosolygott.
-341. kész oldal van meg.-sóhajtottam.
-Ez gyönyörű teljesítmény kicsim.
-Igen tudom, de még most jön a nagy befejezés.-kacsintottam.
-Kíváncsian várja mindenki.-egy puszit nyomott a homlokomra majd magamra hagyott. Amint becsukta maga mögött az ajtót újra neki estem a klaviatúrának. Órákon át írtam a sorokat mikor már az idő későre járt így elmentettem a már leírt gondolataimat s lecsuktam a laptopot.
Kényelmesen befészkelődtem az ágyba majd a plafont bámultam s akaratlanul is elhagyta a számat az a bizonyos.-Szeretlek Nick.-lehunytam a szemem majd álomba kényszerültem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése