Rosette Blake
-Korán van még Kate..-morogtam a telefonba komásan.
-Tudom korán van, te még alszol tudom! De viszont van egy két dolog amit neked is meg kéne tudod minél előbb.-hadarta a szavakat. Honnan van ennek ennyire energiája korán reggel?
-Miféle dolgokat?-kérdeztem csukott szemmel.
-Érdekes dolgokat.-felelte rejtélyesen.
-Kate ehhez tényleg nagyon korán és én még..
-Két perc múlva ott vagyok nálatok!-nevetett majd rám csapta a telefont. Magamban mindenféleképpen ahogy csak lehet megöltem Katet a korai be nem tervezett keltésért.
Épp hogy lezuhanyoztam már nyitódott is az alacsony erkélyem ajtaja.
-Rosettina!-vigyorgott Kate mire az ágyra löktem.-Jó tudnom neked korán volt de ha meghallod amit megtudtam még megköszönöd hogy ilyen hamar tudtad meg, de persze ha szeretnéd el is mehetek.-felállt majd az ajtó felé sétált.-Ne szórakozz velem te nő, inkább mesélj mi az a nagy dolog amit megtudtál.-leültem az ágyra majd őt pásztáztam.
-Szóval az elterjedt igazság arról hogy te meg én szüzek vagyunk...tudom ki mondta el Shellynek!-vigyorgott mire felugrottam.
-Na mond már ki volt az?-már tűkön ültem az izgatottságtól hogy végre megtudhatom ki a gyűlöletem célpontja.
-Perrie!-a nevét lassan és flegmán mondta ki.
-Ezt nem hiszem el.-teljesen ledöbbentem. Az óvoda óta ismert lány hátba támadt.
-És elmondjam az ehhez kapcsolódó legszebb dolgot? Perrie azért volt velünk az utolsó hetekben mert Shellynek kellettek az infók tőlünk vagy éppen rólunk. Perrie Shellyékkel van.
-A hülye ribanc.-feleltem magam elé bámulva.
-De vannak jó híreim is.-vigyorgott majd körbe fordult kétszer.
-Engedd hogy megtippelhessem ki szerepel benne...őő Nate!?
-Mikor haza mentem ott várt a szobámban egy csokor fehér rózsával..érted? Fehér rózsával, minket az ég is egymásnak teremtet.-sóhajtott, de ez a sóhaj nem a fáradt vagyok vagy a beleuntam sóhaj volt..hanem az a tipikus szerelmes vagyok sóhaj.
-És akkor most ti?-kérdeztem összevont szemöldökkel.
-Nem. Még nem.-mosolygott majd témát váltott.-A levél nincs meg igaz?-elhúzta a száját.
-Nincs, pedig én mindent felkutattam.-rázni kezdetem a fejem.
-Lehet becsúszott a suliba a szekrények alá vagy valaki összegyűrte és kidobta a kukába.
-vagy Shelly megtalálta elolvasta kinevetett s megmutatta az egész iskolának...vagy a legrosszabb ha Nick találja meg és végig neveti a soraimat...-elgondolkoztam.
-Ne erre a gondolj rögtön.-mosolygott majd megölelt.
Nick Mckibben
Annyira vágytam arra hogy mikor kinyitom a szemem ott feküdjön mellettem...de sajnos ez a jelenlegi állapotban nem történet meg. Első gondoltatom hogy ma találkozhatok vele de nem tudom mit tegyek, maradjak olyan amilyen szoktam vagy hívjam félre és mondjam el hogy megtaláltam elolvastam. Azzal hogy maradjak a régi vele szemben még nehezebb lett..eddig is kényszert éreztem arra hogy magamhoz öleljem hogy megcsókoljam..de most egyre erősebb lett, de nem mondhatom a szemébe hogy elolvastam. Lassan többet dramatizálok mint egy csaj.
Rosette Blake
-Rosette gyere, kicsit korábban megyünk!-sikítozott anya lentről.
-Jövünk!-szólt vissza Kate mire lerohantunk anyához.
-Richard itthon hagyta az össze dossziéját..-idegesen a táskájába pakolta a nehéz papírtömböket majd az ajtó felé terelt minket, észre se vette hogy Kate itt van?
-Komolyan néha elcsodálkozom azon hogy apád nem felejt el kimenni az ajtón.-dünnyögött.
-Jó tény és való nagyon feledékeny.-mosolyogtam.
-De örüljünk hogy azért levegőt sosem felejt el venni.-kacagott majd megállt a suli előtt.
-Lehet kicsit később megyek haza.-nyomtam egy puszit anya arcára majd kiszálltunk a kocsiból, már ekkor mindenki minket bámult..de mi erőt véve magunkon egymásba karoltunk és nevetve sétáltunk be az iskolába.
-Oda megyünk egy kicsit Nateékhez?-kérdezte mosolyogva Kate.
-Itt megvárlak.-alkudoztam de akaratomon kívül oda húzott a társasághoz.
-A szüzeink is megérkeztek?-kacagott a Nick mellett álló szőke lány.
-Hagyd már őket, apácának készülnek.-nevettek tovább.
-Tudjátok én rohad büszke vagyok magara, mert nem tartozom az átlag közé akik oda vetik magukat bármelyik jött ment alá.-mosolyogtam mire inkább csendben maradtak. Nick tekintette perzselte a bőröm, arra késztetett hogy rá nézek s vesszek el a gyönyörű szemeiben.
-Jól vagy?-tátogott Nick mikor nagy nehezen rávettem magam arra hogy összenézzek vele, megvontam a vállam majd haloványan elmosolyodtam.
-Beszélnünk kell.-tátogót ismét a fiú majd beharapta az alsó ajkát aminek látványán hatalmasat dobbant a szívem. Egy terem felé biccentettem a fejem majd előre mentem, ott vártam a terembe az óvodai szerelmemet aki mindennél jobban szeretek.
-Szia.-lépett be az ajtón.
-Szia.-felugrottam az egyik pad tetejére.
-Nem tudom hogyan fejezzem ki magam.-kezdett bele.
-Ha kérhetem érthetően.-mosolyogtam.
-Találtam valamit a folyosón és hát elolvastam.-miért neked kellett megtalálnod!!?-nagyon kedves vagy és aranyos...és..
-Jajj nem Nick..nem. A levelet én..szóval nem neked szántam.-lehajtottam a fejem.
-Tynak.-sóhajtott.
-Igen, hisz csak a Mckibben felírat van rajta, Tynak írtam.-vállat vontam, kicsit zavarban voltam.
-Nem baj.-mosolygott.-Akkor tessék, add oda Tynak.-felemelte a borítékot.
-Kö-köszi.-elé léptem alig félcenti volt közöttünk.
-De hogy tudd hamar kiderítek akármit.-kacsintott majd a kezembe nyomta a borítékot.
-Mit is akarnál te kideríteni?
-Az igazságot.-mosolygott pimaszul.
-Ez az igazság!
-Mi Tyler kedvenc színe? Mi Tyler teljes neve? Ha úgy van ahogy a levélben leírtad, hogy óvodás korod óta szerelmes vagy...ezeket tudnod kell!-tette fel a csavaros de eszes kérdéseit.
-A kedvenc színe a szürke és a teljesen neve Tyler Mckibben!-feleltem a legtöbb önbizalommal.
-A szürke az az én kedvenc színem, az övé a kék és Tyler Zayn Mckibben a teljes neve.-vigyorgott önelégülten.
-Jó oké, nem neki szántam de akinek igazából szántam sosem érdekelné.-mélyen a szemébe néztem.
-Az hogy nem lehet az nem azt jelenti hogy nem akarom Rose...-suttogta majd közelebb húzott magához, mire vadul rázni kezdtem a fejem.
-Shhh...figyelj rám! Most mondani fogok valamit ami hónapok óta kaszabolja a szívemet.
-Ne mond kérlek.
-Szeretlek!-mondta mélyen a szemembe nézve.
-Ha nem lehet miért nehezíted meg?-kérdeztem enyhén idegesen.
-Még csak most jön az igazi nehezítés.-felvonta az egyik szemöldökét majd felkapott és megcsókolt. Ahogy az ajka összeért az enyémmel, akkor éreztem igazán hogy élek.
Felejthetetlen volt, nyomott hagyott bennem. Egy olyan nyomot ami az életemet végig fogja kísérni, a végsőkig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése